Zsbán Máté, gimnáziumunk fiatal magyar-ének szakos tanára a VÉGE iskolaújságnak adott interjút. (2023)
Kérem, mutassa be önmagát néhány mondatban!
Pécsett születtem, gyerekkorom óta itt élek, szívom a mecseki levegőt. Nagyon szeretem a várost, a környéket, nem szívesen hagynám el a megyeszékhelyt. Az elmúlt huszonöt évben sok közösség tagja lettem itt, a sok barátom is ideköt. A Mátyás Király Utcai Általános Iskolában eltöltött hat év után a Janus Gimnázium tanulója lettem, majd a Pécsi Tudományegyetemen szereztem magyar-ének szakos tanári diplomámat. Az egyetem alatt egy évig az abaligeti iskolában tanítottam, majd a Pécsi Bánki Donát Utcai Általános Iskolában helyezkedtem el a tanulmányaim befejeztével. Idén ősztől tanítok volt iskolámban, a Janusban, ami nagy öröm számomra, hiszen nagyon szép emlékeket őrzök a szívemben a gimis éveimről. A tanítás mellett a Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház tánckari tagja, valamint az együttes működését koordináló szakmai stáb tagja vagyok, valamint 2021 óta – Szatmári Benedek kollégámmal együtt – vezetem a Fermata Vegyeskart, ahol a zenetörténet összes korszakának kórusműveit vezényelhetem. Boldog vagyok, mert valamennyi munkám közösséghez kapcsolódik, ami miatt rengeteg, különböző embert ismerhetek meg. Nagyon szeretek emberek között lenni, csapatban dolgozni – az alkotásra és a tanításra is csapatmunkaként tekintek. Az pedig szintén a boldogságom forrása, hogy a feladataim mind a művészetekhez, az alkotáshoz kötődnek – ezzel tudom a legfelszabadultabban lekötni a szabad vegyértékeimet.
Hadd kérdezzek a tanulmányai időszakáról. Vannak olyan emberek, akiket szívesen megemlítene akár a középiskolából, akár az egyetemről, mert a pályaválasztása terén nagy hatással voltak Önre?
Hát, igazság szerint most hosszan sorolhatnám azokat, akik meghatározó szerepet töltöttek be a fejlődésemben. Az óvodától kezdve kiváló pedagógusok kezei között nevelkedhettem. Az általános iskolában, a gimnáziumban, az egyetemen is olyan pedagógusoktól tanulhattam, akik nemcsak a szakmájukban nyújtanak kiemelkedő teljesítményt, de emberileg is példaként álltak előttem. Boldog vagyok, mert mind a Janus Gimnáziumban, mind a Misina Táncegyüttesben, mind a karnagyi munkám során immár kollégaként találkozhatok velük, és nagy öröm és lehetőség, hogy most már ilyen minőségben kérdezhetek, tanulhatok tőlük. Nem emelnék ki egy-egy nevet, mert biztosan kihagynék valakit, aki nagyon fontos számomra.
Mindig is tanári pályára készült? Ha nem, mik voltak gyerekkorában a tervei?
Természetesen voltak „klasszikus” álmaim gyerekként, a tűzoltó például abszolút szerepelt az első terveim között. A gimnáziumi éveim alatt több irányba kezdtem el keresgélni – a közgazdaságtan kifejezetten érdekelt (ennek ahhoz is köze lehetett persze, hogy szüleim közgazdásztanárok), ezért vettem fel a magyar mellett a matematika fakultációt az utolsó két évben. Emellett azonban a színművészetire is készültem, szerettem volna zenés színész szakra jelentkezni. Valahogy mégis úgy éreztem, hogy nyugodtabb életre vágyom hosszú távon, és mivel már akkortájt is sokszor szerepeltem szólóénekesként, táncosként színpadon, azt gondoltam, úgyis lesz lehetőségem a színpadon állni, és adni a közönségnek. Harmadrészről a pedagógia érdekelt nagyon, mindig élveztem, amikor egy-egy diáktársamat korrepetálhattam – így könnyen döntöttem végül a tanári pálya, valamint a magyar-ének szakpár mellett.
Melyek a legszebb emlékei a Pécsi Janus Pannonius Gimnáziumban töltött éveivel kapcsolatban?
Számtalan emléket őrzök a gimnáziumból, csodálatos hat évet tölthettem el az osztálytársaimmal itt. A legszebb emlékeim közé a Helikonok, osztálykirándulások tartoznak, ahol több napig is együtt szórakozhattunk az osztálytársaimmal. Az osztályomból sokan jártunk a Huszár Nóra tanárnő által vezetett színjátszócsoportba, a JaPaGi-ba, a heti rendszerességű próbák szintén nagyon jó, oldott hangulatban teltek, miközben rendkívül értékes előadásokat, abszurd drámákat állítottunk színpadra. Az osztályközösségünk nagyon összetartó volt, a mai napig minden nyáron összejárunk még „osztálykirándulásra”, de a Pécsen maradt osztálytársaimmal egyébként is sok időt töltünk együtt. A tárgyi tudásunk bővülése és a készségeink fejlődése mellett a janusos évek alatt az emberi viselkedésről, működésről is sokat tanultunk, és megtanultunk csapatban dolgozni. Így azt hiszem, hogy az osztályunk programjai és a színjátszós próbák, fellépések adják a gimis éveim legszebb emlékeit.
Mióta néptáncol? Mi motiválta, hogy elkezdje a táncot?
Pont most számolgattam, hogy jövőre lesz húsz éve, hogy néptáncolok. Amikor első osztályos lettem, anyukám mondta, hogy az újdonsült osztályfőnököm (Kozmáné Schneider Mónika) a néptánctanár az iskolában, ezért néptáncszakkörre fogok járni. Elég érdeklődő gyerek voltam, nem volt gondom azzal, hogy szakkörökre „kell” járni, egyébként is, ha valami nem tetszett, tudtam, hogy bármikor abbahagyhatom. A szakkör mellett – mivel ének-zene tagozatos általános iskolába jártam – amúgy is volt az órarendünkben néptánc. Móni néninek köszönhetően nagyon hamar megszerettük a táncot, amihez a sok fellépés, illetve a nyári táborok is nagyban hozzájárultak. Nagyon jó közösség alakult ki a Mátyásban, így amikor 2007-ben Móni néni javasolta, ha van kedvünk, csatlakozzunk a Misina Néptáncegyüttes akkor nemrég alapított gyerekcsoportjához, egyből mentünk. Idén a 17. évadomat töltöm az együttesben, az évek előrehaladtával egyre többet kezdtem tenni a közösségért és a művészeti működésért. Az egyetemi éveim alatt elvégeztem egy néptánccsoport-vezetői képzést, ma már az együttes szakmai stábjának tagjaként is tevékenykedem. Emellett évek óta táboroztatok, oktatok a Misina Csikó csoportjában (ők a felsős korosztályú gyerekek), jelenleg pedig nagyon izgalmas feladaton dolgozom, mert életem első koreográfiáját készítem el a gyerekeknek a kolléganőmmel együtt. A Misinában nagyon jó, hogy az alkotói munkában a közösség helyeződik előtérbe, elképesztő csapatösszetartás és összhang jellemzi az együttesünket. Ez nagyban segíti a művészeti alkotómunkát. Másrészről szintén fontos, hogy nemcsak autentikus koreográfiákat, hanem táncszínházi előadásokat is készítünk, jelenleg például a Petőfi életéről szóló egyórás táncjátékunkat adjuk elő többször tavasszal, például március 14-én 17 órától a Dóm téren, valamint az együttes húsz éves jubileumi műsorán kétszer, a Pécsi Nemzeti Színházban, május 18-án. Ebben az előadásban én Arany Jánost alakítom, ami nagy öröm nekem, mert nagyon szeretem a költőt, másfelől pedig végre játszhatok is kicsit a tánc mellett, ami a korábbi színművészeti vágyaim kielégítésére is alkalmas.
Melyek voltak az első meghatározó, emlékezetes élményei a néptánccal/zenével kapcsolatban?
Nehéz visszagondolni, hiszen mind a tánc, mind a zene húsz éve része az életemnek. A családomban a zene mindig fontos volt, amikor Vácra utaztunk a nagymamámhoz, gyakran az egész út alatt énekeltünk az autóban. A zenével kapcsolatban az általános iskolai kiskórus fellépései lehetnek az első emlékeim, ahol a karnagyunk mindig mosolygós fejeket rajzolt a tenyerére, úgy vezényelt nekünk. A tánccal kapcsolatosan pedig az akkor még rendszeres húsvétoló és pünkösdölő nevű események, amelyeket rendszerint a Színház és a Dóm téren rendeztek, és a többi általános iskola néptáncosaival együtt adtuk elő az aktuális ünnephez kötődő gyerekjátékokat, körtáncokat. Mind zenével, mind tánccal sokat utaztunk – talán ezek a külföldi utak és fesztiválok a legemlékezetesebbek, ahol egy hétig minden nap együtt voltunk, és rengeteget nevettünk, szórakoztunk, amellett, hogy sok-sok színvonalas műsort is adtunk.
Azon túl, hogy ének szakos tanár, milyen szerepet játszott/játszik a zene az életében?
A zene minden. Nagyon szerencsés vagyok, hogy a szüleimnek fontos volt, hogy zenét tanuljak – egyébként a mai napig járok zeneiskolába. Öt évig gitározni tanultam, melyet öt év zongora követett, jelenleg pedig (idén nyolcadik éve) magánéneket tanulok. Igyekszem a zenével való foglalatoskodás minden területét kipipálni – zongorázok, vezénylek, sokat énekelek szólóban is. Zenei mindenevő vagyok. Bár mindenki azt hiszi, hogy az énektanárok otthon is csak Mozartot meg Bachot hallgatnak, nálam a magyar altertől a finn popzenén át a heavy metalig minden szól otthon. Valamennyi műfajban énekelek is, attól függően, mire kérnek – legutóbb éppen egy „Disney és egyéb mesék” tematikájú farsangra készítettünk repertoárt, ahol az Oroszlánkirály, Jégvarázs és egyéb mesék leghíresebb dalait ültettük át rockba, de rendkívül jól szórakozom akkor is, amikor – például karácsonykor – egy-két héten át minden nap van valamilyen műsor, és egyik nap még népdallal lépek fel, következő nap operaáriát adok elő, harmadik nap pedig egy vegyes könnyűzenei műsorban AC/DC-t vagy Queent énekelhetek. És az énekes fellépések közé jönnek be a táncos műsorok, valamint a kórusom koncertjei is, így az éneklés mellett a vezénylés, zongorakíséret, tánc, színjátszás. Elég sok munka ez, de imádom, hogy minden műfajjal ismerkedhetek, mert mindegyik műfaj egészen mást ad nekem, és így én is mást tudok adni az aktuális közönségnek.
Milyen észrevételei vannak az irodalomtanítással kapcsolatban, min változtatna?
Nos, őszinte leszek, kicsit nehézkes most az irodalom tanítása. Nagyon nagy mennyiségű a tananyag, és a csökkentett óraszám például a kilencedik évfolyamon sok nehézséget okoz. Számomra az irodalomtanításban az a legkedvesebb, amikor együtt elemzünk egy-egy alkotást, az óráim során mindig arra törekszem, hogy a diákok gondolatai mentén elemezzük az aktuális művet, és ne nekem kelljen „lediktálni” egy-egy elemzést. Így például annak nem feltétlenül látom értelmét, hogy regények tartalmát és komplex elemzését is tanítanunk kell, anélkül, hogy a velem szemben ülő diákok olvasták volna a művet. Emellett azt gondolom, hogy az irodalom tantárgy feladata az olvasás megszerettetése, valamint a műértelmező készség fejlesztése kell hogy legyen. Az új típusú érettségi viszont rengeteg adatot „magoltat be” a diákokkal, amit én – az AI megjelenésével, egy olyan világban, ahol az ember bármire rá tud azonnal keresni az interneten – kevésbé tartok fontosnak. Egy bizonyos tárgyi tudás valóban szükséges ahhoz, hogy az ember megtalálja egy szövegben a lényeget, de nem biztos, hogy például ehhez Mikszáth Kálmán első novelláskötetének megjelenési éve sokkal közelebb vinne minket. Én biztos, hogy alapvetően készségalapú érettségiben gondolkodnék, ahol az irodalmi teszt inkább műfajfelismerésre, irodalmi jellegzetességekre koncentrálna, és nem memoriterekre, képfelismerésekre, adatokra.
Mi tesz egy tanárt igazán jóvá az Ön szemében?
Azt hiszem, hogy a személyiség és a hitelesség a legfontosabb. A tanulók nagyon gyorsan kifigyelik, hogy az ember mennyire önazonos, mennyire hiteles. Azt gondolom, hogy az ilyen, önazonos figurákhoz könnyű kapcsolódni, és ez szinte független attól, hogy mi tudunk -e az illetővel teljes egészében azonosulni. Emellett fontosnak tartom a következetességet: egy jó tanár legyen „kiszámítható”, amit kimond és elvár, azt tartsa is be. Ehhez persze a kiegyensúlyozottság is szükséges. Teljesen mindegy, hogy milyen tantárgyat tanít az adott pedagógus – akkor lesz „jó tanár”, ha az adott területet hitelesen tudja képviselni, és mellette emberileg is tud adni, tanítani valamit a diákjainak, bár úgy gondolom, ez utóbbi leginkább indirekt módon, állandó példamutatással történik.
Végezetül: kérem, ajánljon egy szépirodalmi művet, egy filmet és egy zenét olvasóinknak!
Csak egyet? Hát, ez nagy feladat, de megpróbálom! Nagy élmény volt számomra Gabriel García Márquez Száz év magány című regényének olvasása, ami ugyan hosszú, de a történet és az ábrázolt világ olyan különleges és izgalmas, hogy szerintem alig lehet letenni a könyvet. Bár nagy filmnéző nem vagyok, talán a Teljesen idegenek című olasz filmet tudnám javasolni (tavaly a pécsi színház is műsorára tűzte az előadást), ahol egy baráti társaság egy estére úgy dönt, hogy kirakják a telefonjaikat az asztalra, és a beszélgetés közben érkezett üzeneteket együtt olvassák el, a telefonbeszélgetéseket kihangosítva hallgatják végig – ebből erednek a nagy leleplezések. Zenéből hadd ajánljak többet is – a komolyzenei alkotások közül ajánlom Arturo Marquez Danzón No. 2. című művét (itt is egy Marquez…), ami a mexikói spanyol zene jellegzetességeit önti szimfonikus zenekari formába, a könnyűzenéből pedig ajánlom a magyar alternatív zene és a jazz határán működő Emil Rulezt, ami Hajós Andráshoz kapcsolódik, aki az izgalmas zenei megoldások mellett rettentően szellemes szövegeket is ír, így hozva létre nagyon frappáns, szórakoztató dalokat.
Köszönöm a beszélgetést.
Török Tamara, 11. A