2021. október 8-án iskolánk volt diákja, Vida Kamilla első verseskötete, a Konstruktív bizalmatlansági indítvány bemutatásának alkalmából érkezett hozzánk. Kamillával Radics Ágnes tanárnő beszélgetett.
Mettől meddig keletkeztek azok a versek, amelyek ebben a kötetben helyet kaptak? Mióta dolgoztál ezeken?
A legöregebb vers ebben a kötetben a Tiszta című szöveg, amit 2013-ban írtam, és 2014-ben jelent meg. Gyakorlatilag 7 év verstermése van ebben a kötetben, ami abból a szempontból érdekes, hogy én a gimnázium első időszakában sokkal inkább novellákat, prózai szövegeket, meséket írtam. Akkor azt gondoltam magamról, hogy nem fogok soha verseket írni. Egy véletlen folytán azonban megszületett ez a vers. Utaztam, és olyan asszociatív szóképek jutottak eszembe egy témáról, hogy úgy éreztem, ezek versben tudnak működni. Megírtam, ez az első vers, amit valaha megírtam. Ezután elindult egy lavina úgymond, és az a logika - ahogyan a szövegalkotásban máshogy működnek a versek, mint ahogyan máshogy működnek a prózaírás közben - elkezdett intenzívebben működni, és utána jó ideig nem is tértem vissza a prózához, hanem nagyon sok verset írtam.
A mottókkal kapcsolatban mondanál valamit? Hogy következnek ezek egymásból?
,,Régebben más volt, a 90-es években mindenki táncolt, és micsoda tánc volt.” Majka
,,Nem tudom nektek azt mondani, hogy minden rendben lesz.” Gyurcsány Ferenc
,,Uram, valahogy már késő!” Esterházy Péter
A mottók szoros összefüggésben vannak a kötet felépítésével, szerkezetével. Az egy bevett szokás, hogy az első köteteket a szerzők egy felnövés-, fejlődéskötetként írják meg. Én annyiban próbáltam ezen csavarni, hogy nem egy klasszikus felnövéstörténetet akartam írni (nem is teljesen kronologikusak a versek), hanem azt próbáltam megragadni, hogyan változik meg az ember közösségekhez való viszonya. Milyen hatások azok, amikor az ember úgy érzi, hogy szociálisabb, a közösségben találja meg az erőt, és mikor van az, hogy szívesebben bezárkózik. Ennek a változásait, feszültségeit, okait kerestem ezekben a szövegekben, illetve, hogy ennek vannak-e generációs vonatkozásai, mivel ez minden generációnál más. Mások a kulturális, a politikai, a személyes hatások, amik befolyásolják az ember közösséghez való viszonyát. Biztos voltam benne, hogy olyan mottókat kell választanom, amik ezeket tükrözik. Ha megnézzük, akkor Majka, Gyurcsány Ferenc és Esterházy Péter meghatározó figurái voltak annak az időszaknak, amikor én felnőttem, fiatal voltam. Ők olyan figurák, akiknek a közöségformáló ereje, kulturális hatása nagyon meghatározó volt. Ezek a kiragadott mondatok olyan dilemmákat vázolnak fel, amik a kötetben megjelenő, számomra személyes vagy politikai dilemmákba jól beilleszthetők.
Ez fiatalkorod ellenére már egy kiégéstörténet?
Azt hiszem, hogy a kiégés sok ok miatt van, például amivel a sajtóban lehet találkozni, mondjuk a már közhely szinten emlegethető klímaszorongással, vagy a mai munkaerőpiacra belépő fiataloknak mennyiben más a helyzete, mint mondjuk 15 évvel ezelőtt; ma talán tendenciában hamarabb jön elő, mint évtizedekkel ezelőtt. Az is egy fontos kérdés, hogy mit kezdünk azzal a helyzettel, hogy érezzük a kiégést, érezzük, hogy a közösségeink által nem kapunk válaszokat a kérdéseinkre, hogy a közösségeink diszfunkcionálnak. Viszont mit kezdünk azzal, hogy egyedül semmire nem vagyunk képesek, ami bármilyen változást bármilyen szempontból eredményezhet. Azt remélem, hogy amellett, hogy van egy kiégés, a végső üzenet mégsem ez a versekben, hanem az, hogy ezen a kiégésen túl kell lépni, és újra kell gondolni azt, hogyan érdemes közösségeket építeni, hogyan érdemes új alapokra helyezni a közösségeinket.
A kötetben van egy programvers, utána következik a három ciklus: Eszter hagyatéka; Május 35-e Rákospalotán; Lehman Brothers. Ezek mitől ciklusok, mit tudsz róluk elmondani?
Az Eszter hagyatéka az első ciklus. Az Eszter hagyatéka Márai Sándor egyik regénye. Tulajdonképpen egy olyan női elbeszélő van, akinek a problémái, feltett kérdései jó példája, cégére lehet annak, ahogyan én megpróbáltam megközelíteni azt,- hogyan hatott az én személyes gondolati fejlődésemre, hogy ráeszméltem arra, hogy nőként létezni a társadalomban mit jelent, milyen kihívásai vannak. Ez nem feltétlenül tudatosult tizenéves koromban, hogy ez miért egy ilyen speciális helyzet. Azok a tapasztalatok, hogy hogyan eszméltem rá arra a társadalmi pozícióra, amit a nőlét jelent, ez hogyan okozott változásokat abban, hogy hogyan kezdtem el viszonyulni közösségekhez, magamhoz, milyen változások történtek az én eszmélésemben.
A második a Május 35-e Rákospalotán. Ez egy összejátszása két irodalmi műnek. A Május 35 egy Erich Kästner regény, a Május 23. Rákospalotán pedig egy Babits Mihály-vers. A második versciklus arra próbált fókuszálni, hogy az irodalmi intézményrendszer, amibe Budapestre belépve belekerültem, az a szakma, amiben jelen voltam, az milyen ellentmondásokkal, problémákkal küzd, és az, hogy én egy művészeti szakmának a része lettem, annak az anomáliáit hogy dolgozom fel. Ezek sokszor önmagukra, az irodalomra és az irodalom intézményrendszerére feltett kérdések: vajon van-e helyem ebben a közösségben vagy nincs; akarom-e, hogy helyem legyen; és ehhez milyen kompromisszumokat kell meghozni.
A Lehman Brothers egy amerikai bank volt. A 2008-as gazdasági világválság azzal kezdődött, hogy becsődölt a Lehman Brothers. Ez azért fontos számomra, mert 2008-ban voltam 11 éves, és a gazdasági világválságnak erőteljes hatásai voltak Magyarországra és a családomra is. Ennek a banknak a nevét ragadtam ki cégérnek, de tulajdonképpen ez a ciklus már jóval direktebben foglalkozik azzal, hogy az aktualitás, a politika (nemcsak a napi bulvár szintjén, hanem nagyobb összefüggésekben) miket okoz, hogyan aktivizálja vagy passziválja az embert.
Így épülnek egymásba ezek a ciklusok, persze vannak belső összefüggések. Az, hogy valaki nő, adott esetben politikai kérdés, és az, hogy hogy működik egy szakma intézményrendszere az is lehet politikai kérdés.
(versek a ciklusokhoz: Férfi még; Gép pihen; Pointers sisters)
A versek egy részéből kiderül, hogy a te felnövéstörténetedben megjelenik a család, az olvasmányélményeid, a bólyi közösség, a gyülekezet, az egyházi közösség szerepe is. Te hogy gondolkodsz a magad alanyi, közéleti költészetéről?
Azt gondolom, hogy az irodalmi közegen belül nagyon sok az olyan vita, hogy van-e értelme egyáltalán közéleti vagy politikai költészetet csinálni, azért, mert az az első számú gondolatunk az irodalommal kapcsolatban, hogy az örökkévalóságnak szól, a kultúra az örökkévalóságnak szól. Ezzel szemben a politika, vagy beleírni egy politikus nevét egy szövegbe, az rosszat tesz a vers szavatosságának és valami olyan kerül bele, ami ellenáll az örökkévalóságnak. Ezzel szemben én azt gondolom, hogy ez tévedés, mert a politika és a társadalmi kérdések ugyanúgy az életünk részei, mint bármi más, amiről írunk. Tematikusan számomra furcsa meghatározni tabutémákat a művészeten belül. Azt is gondolom, hogy végülis művészetet csinálni, ezzel nyilvánosságot szerezni, az valamennyire jár egy társadalmi felelősséggel is. Ezzel nem azt mondom, hogy mindenkinek politikai költészetet kell csinálnia, de a költészet, témájától függetlenül egy közéleti tevékenység, teljesen mindegy, mi a tartalma, mert a nyilvánosságot formálja. Szerintem ezek a kérdések nem leválaszthatóak, és én nem feltétlen politikai költészetként tekintek erre, hanem költészetként, ami jelen esetben foglalkozik társadalmi, politikai témákkal is.
Mit tudsz mondani a kötet címéről? Miért ez lett a cím?
A konstruktív bizalmatlansági indítvány egy létező jogi forma. Ha a miniszterelnökkel szemben bizalmatlanság alakul ki, akkor az országgyűlés dönthet úgy, ha a kétharmad megszavazza, hogy új miniszterelnököt választ anélkül, hogy ki kellene írni újra a választásokat. Az előző választáson megszerzett pártok ugyanabban az arányban maradnak meg, csak a miniszterelnök személye megváltozik. Azért konstruktív, mert ebben az indítványban meg kell jelölni, hogy ki lesz az, akire lecserélik a miniszterelnököt. Két szempontból volt számomra fontos, hogy ez legyen a kötet címe. Egyrészt azért, mert ezt lehet átvitt értelemben is érteni. Számomra az nem feltétlen egy szimpatikus művészi pozíció vagy művészi gesztus, amikor az ember azt gondolja, hogy tévedhetetlen, és tévedhetetlen állításokat meg tud fogalmazni a világról, és a dolgok működéséről. Úgy éreztem, hogy jó ez a fogalom arra, hogy megfogjam azt a fajta dilemmatikus érzést, hogy persze. vannak erős állítások, vannak erős gondolataink, de mindig tegyük oda, hogy nem gondolom magamat prófétának, és nem hiszem, hogy jó az, ha valaki ennek gondolja magát. Másrészt pedig, ebben a kötetben elég fontos szerepet játszik az, hogy a politikai események hogyan hatnak a személyes szintre, és hogyan formálja az ember gondolkodását a politikai szint. Ez azért érdekes, mert annak idején Gyurcsány Ferencet pont ezzel a jogi formával akarták leváltani, csak lemondott, mielőtt ez jogi erőre emelkedett volna. Ez a kettős jelentése van ennek. De van egy érdekes személyes része is. Molnár Kristóf, éveken keresztül volt a Janus DÖK-elnöke, évfolyamtársak voltunk, azóta is jó barátságban maradtunk. Ő a jogi egyetemen tanult, most is jogi pályán van. Az első szemináriumi dolgozatát az egyetemen ebből a témából kellett írnia, és én akkor hallottam először ezt a szót. Gyakorlatilag ő adta az ötletet ahhoz, hogy ez legyen a könyvnek a címe.
Milyen költői iskoláztatásban részesültél? Kamilla tőlünk az ELTE magyar szakára ment tovább, és az alapképzés után most a Műegyetem kommunikáció tanszékén tanul. Ezek nem direkt módon versifikátori képzések. Honnan kaptál segítséget a versíráshoz?
Az a helyzet, hogy az irodalom, az írás az egyetlen olyan művészeti ág, ami nem jelenik meg sem a közoktatásban, sem az egyetemi oktatásban, mint egy oly módon tanulható dolog, mint a zene és a tánc. Véletlenek folytán részesültem ilyesfajta képzésben. Úgy működik az irodalmi tehetséggondozás, hogy működnek különböző szerkesztőségek, irodalmi szervezetek, akik eseményeket szerveznek vagy pályázatokat írnak ki fiatalok számára. Ezeken a helyeken lehet találkozni olyan szerzőkkel, akik adott esetben felkarolják, és műhelyezési lehetőségre hívják fel a fiatalok figyelmét. Van egy nagymértékű informalitás ebben, ami nem egy jó tendencia, azt hiszem, mert épp emiatt, akihez mondjuk kevesebb információ ér el, annak nehezebb dolga van beintegrálódnia ebbe a közegbe, tanulnia, és a szakmát elsajátítania. Nekem ebből a szempontból szerencsém volt, mert gyorsan megtaláltam ezeket a műhelyeket. Éppen ezért, ennek az intézményrendszernek a működésképtelenségére vagy hiányosságaira reflektálva, mivel nekem ebben szerencsém volt, én magam is elkezdtem ilyen tehetséggondozó intézményeket létrehozni. Voltak a Janusból is pár éve egy írótáborban, amit szervezünk, ahova eljönnek nyaranta szerzők, akik műhelyeket tartanak. Vannak különböző programok, meg lehet ismerni azt, hogy melyik folyóiratoknál érdemes elkezdeni a publikálást. Ez egy hiányosság, hogy nincs egy olyan állami intézményrendszer, ahova bárki beléphet. Nagyon sok múlik azon a szociális kapcsolatrendszeren, amit az ember vagy megszerez, vagy nem.
Néhány konkrétumot mondanál? Hátha van olyan, aki ír, és nem tudja, hova tovább.
Amit nagyon tudok javasolni, az a sárvári írópályázat. Az egy háromnapos, intenzív, szemináriumokkal egybekötött tábor. Vannak folyóiratok, például a Hévíz folyóirat foglalkozik tehetséggondozással. Van a Fiatal Írók Szövetsége, ami írószervezet, érdekképviseleti szervezet, akik amellett, hogy könyveket adnak ki, programokat szerveznek, vannak dedikáltan arra programjaik tizenéveseknek, amelyek nemcsak táborban, hanem évközben is lehetővé teszik, hogy kötetszerzőkkel együtt lehessen fejleszteni az írást. Ezeket a fórumokat érdemes keresni Facebookon is, ha ilyen ambícióitok vannak.
Az elmúlt hónapokban sok kötetbemutató beszélgetésen vettél részt, sokat olvastál fel. Megváltozott-e a viszonyod ezekhez a versekhez? Hova tovább?
Nyilvánvalóan vannak olyan hibák, amiket a kritikák hatására fedeztem fel, vagy rések a koncepcióban. Összességében nem érzem azt, hogy nagyon távoli lenne ez a szövegegyüttes. Azt tudom én is, hogy az nem egy jó út, ha az ember belekényelmesedik egy szöveglogikába, amiben éveken keresztül benne volt. Jelenleg kísérletezek különböző szerepversekkel. Van egy viszonylag nagy családi levelezés alapanyaga, amin dolgozok, és amiből szeretnék összerakni dolgokat. Nem érzem nyomasztva magam, de inkább azt mondanám, most ez egy kísérletezési időszak az életemben.
Ebből a kötetből tudnál-e egy legkedvesebbet választani?
Utópia és uzsonna egy kertben…
Diákok kérdései
Honnan tudtad, hogy tudsz írni? Próbálgatás alapján, vagy jött egy ötlet, ami alapján ez elindult?
Egyfelől kaptam pozitív visszajelzéseket. Az jó volt, hogy a körülöttem lévőktől kaptam megerősítést. Másrészt annak van egy folw-ja, amikor érzed arról, amit csinálsz, hogy jó csinálni, valamilyen plusz elköteleződés van benned eziránt.
Mi volt a motivációd? Mi vezetett ahhoz, hogy írj?
Én a saját esetemről tudok beszélni. Én egy olyan családban nőttem fel, ahol viszonylag hamar rászoktattak az olvasásra, és hamar rászoktam én magam is erre. Szerettem magam verbálisan kifejezni, például naplót írtam, állandóan szavakkal foglalkoztam, gyerekként is mindenféle dolgot írtam, mert ez volt az az önkifejezési kényszer, ami számomra közeli volt, és amiben kényelmesen éreztem magam. Elkezdődött az, hogy ez már egy hobbivá vált, ezt már elkezdtem úgy csinálni, hogy magamat mértem másokhoz. Egy ponton elkezdett professzionalizálódni a dolog. Ez azonban nem az egyetlen érvényes út, ez egyéni kérdés.
Hogyan néz ki nálad a versírás folyamata?
Nem nagyon értek egyet azzal az elképzeléssel, hogy lenne olyasmi, hogy ihlet. Én nem írok úgy, hogy akkor most úgy érzem, hogy egy olyan lelkiállapotban vagyok. Általában megteremtem magamnak azt az időt, amikor úgy döntök, hogy leülök, és ezzel foglalkozom. Az szokott történni, hogy szóképekből indulok ki, vagy bizonyos ötleteket próbálok minél jobban kibontani, egyre jobban széthúzni valamit, amiből lesz a végén egy koherens szöveg. Ha az ember sokat ír, akkor kialakul egy olyan gyakorlat, amikor azt érzi, ezt már nem nagyon tudja jobbra csinálni, a maga részéről kész van. Én is azt érzem, hogy sok olyan szövegem van, ami kész van, én nem tudnám jobbra csinálni, ettől függetlenül nem érzem jónak, nem vagyok vele elégedett. Én nem egyedül szoktam ezen gondolkodni, hanem hiszek abban, hogy nagyon fontosak a visszajelzések. Ezt a műhelyezés dolgot nem csak azoknak értettem, akik most lépnek be az irodalom világába, hanem nálunk ez a visszajelző kör a pályatársaimmal is működik. Elolvassuk egymás szövegeit, amikor még nem jelennek meg. Ez is segít abban, hogy egy fokkal távolabbról nézzem a szövegemet, az érzelmi viszonytól eltekintve, hogy ezt én írtam, abban segít az, hogy vannak külső szemlélők.
Köszönjük Kamillának, hogy eljött, és bemutatta a kötetét! Köszönjük a diákoknak az érdeklődést! Kamilla verseskötetét keressétek bátran az iskolai könyvtárban, Kamilla ugyanis már korábban adományozott belőle példányokat az iskolának.
A beszélgetést lejegyezte: Dávid Zsófia 11. A
(2021)